Öreg vagyok én már a vendégségbe járáshoz! Illetve az még belefér, hogy elmegyek, megeszem a kaját, megiszom a piát, aztán szépen hazajövök és a saját ágyikómban alszom.
De a Matild addig macerált, míg hozzáköltöztem néhány napra. Persze nem merő szívjóságból tette, mint később kiderült. Ráadásul a lelkemre kötötte, hogy a varázsszereimet is hozzam! Fura! Eddig inkább lenézett ezekért a dolgokért...
Ám úgy tűnt, az Isten se akarta, hogy bekvártélyozzam magam Matild leánylakásába.
Kezdődött minden a csomagolással. A gardróbban szembesülnöm kellet a szomorú ténnyel, hogy kényszerű albérlőm, a Kádas Larry, klozetnak használta az utazóbőröndömet. Akkor ezért vigyorgott olyan sunyin az a ragyaverte kis pöcs! Még szerencse, hogy nem zabáltattam agyon! Csak azt kapta amit Winston meghagyott.
Kénytelen voltam lecígölni a régi bőröndöt a padlásról. Hálistennek az csak csótány és póktetemekkel volt teli! Bezacskóztam őket, hátha jók lesznek még valamire.
Sok ruhát nem pakoltam, mert Matildnak van mosógépe. A legtöbb helyet a szakmai dolgok foglalták, meg egy-két könnyű esti olvasmány varázsigékről és egyéb dolgokról. Csekély 25 kiló, de mi az nekem...meg a Matild kocsijának...
Kénytelen voltam könyveket is vinni, mert a Matildnál nincs rendes olvasnivaló, csak azok a nyálas lávsztorik, amiktől azt álmodom, hogy Kázmérral kergetőzünk a szénakazal körül. Istenem!...Az első randevúnk!...És állandóan annál a résznél ébredek, amikor az én drágám bedönt a kazalba, én meg tökön rúgom...Az üvöltésére mindig felriadok....
Hátravolt a legégetőbb probléma! Mi legyen Winstonnal?
Eddig mindig rábízhattam őt Goodbirdékre, de haragban vagyunk. Szerintük az én kiscicám megette az ablakukba hűlni kitett nagy tál fasírtot... méghozzá az utolsó szemig! Hogy milyen smucig banda?! A fasírtjuk sótlan volt és rosszul fűszerezett! Ez az ostoba Goodbirdné nem ismeri a fokhagymát!? Inkább örültek volna, hogy nem nekik kellett megenniük! Egy hétig fájt tőle a gyomrom!
Kénytelen vagyok Winstont magammal vinni. Ha itthon hagynám, még megmérgeznék a rohadt fasírtjukkal!!!
Matild biztosan nagyon fog örülni neki!
Összepakoltam a tálkáját, az alomtálcáját meg a takaróját. Winston majd a hordozójában utazik, úgyhogy kikészítettem a kötszert meg a fertőtlenítőt. A cicus utálja a hordozót, mert abban viszem az állatorvoshoz, ezért mindent elkövet, hogy ne tudjam belerakni.
Szerencsére Matild értem jött kocsival. Másként, mondjuk, nem is mentem volna. Ahogy kiszállt, ledöbbentem. Úgy festett, mint akit megrágtak és kiköptek, ahogy a magyarimániás Dezső unokaöcsém szokta mondani. Mikor meglátta Winstont a macskahordozóban, még jobban elsápadt és kiverte a víz. Én úgy tettem, mint aki nem látja.
Hiába faggattam arról, hogy miért a hirtelen meghívás, mindig azzal rázott le, hogy majd elmeséli ha hazaértünk. Aztán meg már nem volt energiánk beszélgetni.
A Landónalsófalvára vezető úton hatszor robbant le a járgány. Ebből egy durrdefekt volt, kétszer felforrt a hűtővíz, háromszor meg nem tudtuk az okát. Az utolsó két kilométeren toltuk a kocsit, mert lemerült az akku és mindkét mobil, ezért nem tudtuk hívni a Sárga Angyalt. Furcsamód a máskor forgalmas úton egy lélek se járt, így segítséget kérni sem tudtunk.
A végkimerülés határán voltunk, mire megérkeztünk.
Matild lakása egy kis ékszerdoboz. Csupa csipke, meg hímzés, meg bőrgarnitúra, meg koloniálbútor. Meg persze több tonnányi giccses porcelánfigura. A rosseb se törölgetné róluk a port! Még jó, hogy kert nincs! Teli lenne törpével!
Legalábbis én így emlékeztem a kéglire.
Ehhez képest most elhanyagoltnak tűnt. A kényszeresen tisztaságmániás Matild igencsak régen takaríthatott.
Látva megdöbbenésemet, Matild már nyitotta a száját, hogy megmagyarázza, amikor valami zajt hallottunk a konyha felől, mire az unokahúgom tigrisugrással tűnt el a kanapé mögött. Azannya!!! Legalább három méter helyből...Szandokánnak is becsületére vált volna.
Kiballagtam a konyhába, de semmi gyanúsat nem láttam.
Előráncigáltam tehát a vacogó Matildot a kanapé mögül és megkérdeztem mi baja. A válasz hallatán elkapott a röhögőgörcs:
Micsoda?! Kísértetjárás?!
Ekkor újból zörgést hallottunk. Matild egy félresikerült hátraszaltóval foglalta el iménti rejtekhelyét. Csak úgy szállt a por. A szaltót még gyakorolnia kell!
Újfent előráncigáltam és ráripakodtam, hogy a Stuartok meg az Árpádháziak ventillátorként forognak a sírjukban a gyávasága miatt!!! Ez hatott valamit. Nekiállt takarítani, én meg a vacsoráról gondoskodtam. Rendeltem pizzát!
Evés közben aztán elmesélte, hogy a dolog nemrég kezdődött. Akkor, mikor az új szomszédok beköltöztek a mellettünk levő, rég üresen álló lakásba.
Szerinte fura egy család. A fickó tisztára a Marylin Mansonra hajaz, az asszony akkora, mint egy csatahajó, a gyerek hangjától falnak mennek a denevérek és egy fásli nélküli múmiát is becsempésztek valahogy. Három hete cuccoltak ide.A szellemjárás már a következő napon kezdetét vette. Először csak fura motozást meg zajokat hallott. Aztán mozgást látott a szeme sarkából, de ha egyenesen odanézett nem volt ott semmi! Aztán kezdtek lepotyogni meg eltünedezni dolgok!! Ekkor menekült az anyjáékhoz, akik természetesen hozzám irányították.
Mire mindezt előadta, már majdnem sírt. Megsajnáltam, ezért átvettem a parancsnokságot!
Kipakoltam a bőröndömből az összes füstölőt és minden helyiségben teliszurkáltam velük a virágcserepeket. Matildot megitattam egy adag Aranka-féle altató teával. Reméltem, hogy nem a Kádas Larryn tesztelt feltuningolt változatból hoztam, mert akkor Matild még a jövő héten is aludni fog!
Közben végig az járt a fejemben, hogy valamit elfelejtettem!
Hát persze! Winston!!
Kiengedtem a hordozóból és megetettem, az alomtálcáját meg bepakoltam a fürdőbe. Winston úgy járt körbe a lakásban, mint egy szemlét tartó tábornok. Aztán elkezdte élesíteni a karmait a perzsaszőnyegen.
Nem foglalkoztam vele, hanem én is nyugovóra tértem. Hallottam pár gyanús zajt, de nem érdekelt. Odahaza sokkal több ilyet hallok! Matild sikítva kirohanna a világból, ha hallaná azokat a lépteket meg sóhajokat...
Másnap reggel kedvenc rokonom nyavalygására ébredtem. Nem tetszett neki, hogy Winston lehányta a cipőjét. Úgy látszik, kezd helyrejönni a lelkivilága. Leküldtem a boltba, én meg folytattam a füstölést és nekiálltam bemérni a szellemeket ingával.
Egyet sem találtam!
Matild soká elmaradt, így megint rendeltem pizzát. Szerencsére megtaláltam az ingával a dugipénzét. Végül is ő a vendéglátóm, nem?!
Matild csak vacsorára jött haza. Ez furcsa, mert a bolt csak két házzal van odébb. Morcos hangulatban ettük meg a maradék pizzát. Egy újabb adag tea segítségével az éjszaka eseménytelenül telt.
Reggel megint az unokahúgom vonyítása volt az ébresztőm, mert Winston leszarta a perzsaszőnyeget. Úgy kell neki, mi a francnak csukta be a fürdő ajtaját!! Mire összetakarította, lehiggadt kissé, ekkor azonban csöngettek. Az ajtóban a teljes Manson család állt, akik négy szólamban rinyálva reklamáltak a füstölők illata miatt. Elhangzott néhány becsületsértő kijelentés is, de még nem döntöttem el, hogy perelek, átkozok vagy mindkettő!
Matild elvonult - állítása szerint - dolgozni. De elfelejtettem megkérni, hogy hozzon még füstölőt.
Visszamentem a szobába utánpótlásért, de hiába kerestem:
Elfogyott!
Nincs egy darab sem!
A Matild elment és rám zárta az ajtót!!!
És nincs kulcsom!!!
Még pizzát sem tudok rendelni!!!
Kiborogattam mindent a bőröndből, hátha maradt még füstölő, de egy darab nem sok annyi sem volt benne. Csalódottan elkezdtem visszapakolni, amikor feltűnt, hogy a bélésen van egy szakadás és mellette egy furcsa dudor. Belekotorva egy lehegesztett nejlonzacskót találtam, kábé tíz deka zöld teával.
Hát...ha ló nincs, a szamár is jó...Büdösíteni ez is megfelel!
Az idegességtől megéheztem, ezért a spájzban akartam körülnézni némi kaja után. Ahogy kinyitottam az ajtót, Winston mint a gyengeőrült, bevágtatott és be akarta szuszakolni magát a stelázsi alá!
Na! Szóval itt van!
Ott hagytam Winstont őrködni, aztán kerestem egy serpenyőt, beleraktam a zöld teát, meggyújtottam, lefojtottam parázslóra, aztán beraktam a kamrába és becsuktam az ajtót.
Ezután hozzáláttam, hogy egy körömreszelővel megbuheráljam a zárat. Pont befejeztem, mire a pizza megjött.
Alig fejeztem be az evést, amikor furcsa zajokra lettem figyelmes. A spájzból jöttek.
Kinyitottam az ajtót és megcsapott az a jellegzetes szag, amit Tódikámon is éreztem már...
Ahogy azonban a füst oszladozni kezdett sokkoló látvány tárult a szemem elé. Winston a kamra közepén fél tucat patkánnyal enyelgett. Úgy virnyákolt, mint amikor udvarol, közben nyalogatta és a mancsával dögönyözte a rusnya férgeket, akik visítva élvezték a kényeztetést. Hja! Tíz deka elfüstölt cannabis furcsa dolgokat tud művelni...
De az tuti, hogy kimiskároltatom ezt a dögöt!!!
Gyorsan kereszthuzatot csináltam, a pocegereket pedig bepakoltam a macskahordozóba. Aztán nekiálltam eltüntetni a bizonyítékokat. Mire Matild hazaért, nyoma sem maradt a füves orgiának.
Közöltem vele, hogy sikeresen megtisztítottam a lakást a kísértetektől. A szellemek visszatérnek oda, ahonnét jöttek! Rettenetesen boldog volt és még Winstont is megsimogatta, pedig az lehugyozta a Louis Vuitton táskáját.
Mivel már késő volt a hazainduláshoz, rendeltünk egy pizzát és megvacsoráztunk. Matild megkönnyebbülten - és tea nélkül - tért nyugovóra.
Eljött az ideje, hogy a szellemek visszatérjenek oda, ahonnét jöttek! Fogtam a macskahordozót és kiosontam vele a lépcsőházba. Meg sem álltam Mansonék ajtajáig. Ott aztán szép sorban bedugdostam mind a hat félkómásan szédelgő patkányt a levélbedobó nyíláson, majd csendesen visszasurrantam Matild lakásába. Még becsuktam a spájz ablakát, aztán elindultam lefeküdni. Az óra éjfélt ütött. Eljött a kísértetek órája....Mansonék hamarosan a spirituális fejlődés útjára lépnek. Nincs jobb dolog a természetfelettivel való ismerkedéshez, mint egy jó kis szellemjárás.
lászt csevej