
Na, amit az a luvnya összehordott annak a fele se igaz persze. A faszom kivolt vele egyébként, és csak azt kívánom, hogy te is összeakadj egy ilyennel, és majd utána pakolgasd ki a leveleit a blogodba vagy mi a szarodba, biztos elmegy tőle a kedved. A nőktől is majdnem, nekem elhiheted! Az, hogy vízperveznek nevezett jellemző rá, mert akkora egy prűd picsa volt, hogy az már nekem kínos. Folyton jajveszékelt mindenen, és inkább örülne, hogy vízben akartam megrakni, ami nem véletlen egyébként. Hetente szerintem egyszer fürdött, vagy nem tudom, de mindig valami szaga volt, én az ilyet nem bírom. Nálunk otthon hatan voltunk testvérek, de minden nap lemosdottunk, és kurvára adott anyám is arra, hogy sose legyen pinaszaga, meg semmi. Mindig nett volt, tiszta ruha, a haja is meg mindene. Ez meg…baszdmeg, gusztustalan egy némber, és még neki áll feljebb! Ezért akadtam ki, mert azért ha már elnéztem neki azt, hogy szagos, a legkevesebb, hogy a vizes dolog miatt nem rinyál. Jelzem más csajokkal nem vizeskedtem, de ez engem folyton ingerelt. Folyton basztatott hogy bevigyem a vízbe, mert az a szag csak ott terjengett körülötte. Ha már nem használ pinamosót vagy mi a faszt, legalább mosdana rendesen! Mért nekem kell erre is odafigyelnem?! És még ő finnyáskodik! Még ő írogat leveleket szanaszét! Valami másik baromnak is írt, az nem tette ki, mert AZ EGY FÉRFI, nem úgy mint te, Lajos, de mondjuk rajtad látszik is, hogy hátulról tolatsz, de ezt leszarnám ha normális lennél! Ennyi eszed nem volt, hogy lehet valami oka, hogy a vízben akarom dugni, nem?! És még csodálkozott, hogy nem szívesen mentem vele emberek közé! Te mennél egy büdös nővel? Na látod! Erre gondolj máskor, amikor gerinctelenül írogatsz!
A másik meg, hogy ez a csaj, a Juli még így is, hogy egy ilyen volt, szóval szagos, fűvel-fával összeállt aztán meg tagadta!
Sok a kurva Lajos. Az a baj. Mondjuk téged ez nem érint... De azért leírom, hogy lásd át az egészet: ez a ribanc egy álszent picsa volt, itt Rakamazon híre van! Mindenkivel mindenre kapható, a Totyek Ferivel annyira összegabalyodtak, hogy úgy kellett a mentősöknek szétszedni őket! A Totyek egy alkoholista fasz, sose mosdik, na zsák a foltja! Csak a kocsmában ül és sztorizik, aztán meg a Julit reszeli, majd a mentősök jönnek. Ezt játsszák le minden nap. De a Totyek mellett dugott ez mindenkivel aki köszönt neki! Szemérmesnek adja magát, meg sápítozik itt össze-vissza, utána meg szétdobja mindenét mint a rogybaba, ha ráfújsz egyet! És büdös! Ráadásul még ez is! Baszdmeg, legalább mosdana, ha már ilyen! Hagyjuk, az egészből elegem van. A ragyás arcú Kelemen Pistával is rajtakaptam, na akkor lett elegem! És még azt mondja, hogy csak főznek együtt! Meg, hogy ott volt a felesége a Pistának az a frigid picsa a Joli és hogy hogyan gondolom én ezt! Hogy gondolom?! Baszki, hárman orrba –szájba gusztustalankodtak a konyában! Amit találtak a hűtőben, azt egymásba dugdosták! Amiket én vettem! Még a trappista sajtot is baszdmeg! Fél kilót vettem a makarónihoz, mert folyton azt zabálta, aztán meg hánytatta szerintem magát vagy fosatót vett be, mert a vécére szaladgált, de mindegy – na szóval még azt is ott tuszkolták magukba meg egymásba! Hogy sülne ki a szemük, mindnek, hogy letagadták! Dobhattam ki egy frigónyi kaját! És ennek áll feljebb! ENNEK! Te meg adod itt alá a lovat! Okádnom kell, én kimondom, nem szégyellem! Negyven éves vagyok, de én még ilyennel nem találkoztam! Azóta is okádnom kell, ha rágondolok!
ÉN dobtam ki őt! Csak hogy tiszta legyen! Világos?! Én dobtam ki, és te is kidobtad volna, ha arra nyitsz a konyhába, hogy a sajtreszelővel is ott fajtalankodnak már, és amikor rájuk ordítok, még ők vannak megsértve!!
Na, amúgy leszarom, csak gondoltam tisztázzuk a dolgokat. Most az Edemszendler Tónival kavar, gondolom főznek. Álló nap. Az már nagyon megy. Jobban tennék ha mosdanának. Főleg a sajt után. Rohadtul tud erjedni és megbüdösödni de hál’ Isten már nem én szagolom! Na ennyit akartam. Délután figyellek! Ezt tedd ki, ne a hazug kurva rinyálását! Amúgy téged is meg őt is magasról leszarlak, mert van csajom most is, és százszor jobb mint ez a vén riherongy, és minden nap zuhanyzik. Kétszer!
Ezen gondolkodjál el, és remélem végre nekem adsz igazat, a többi barommal együtt aki ott viháncolt a múltkor! Elegem van, szarok rátok egyébkét, csak ennyit akartam!
lászt csevej