Jerikónak lőttek.
Befellegzett.
Vasárnap az igazak kiáltására - amit a Vörösmarty tér lakossága méla apátiában követett – leomlottak az utolsó falak. Ildi néni baljós hangon lemondott – vagy majdnem megtette - és azóta mind csak sírunk, sírunk, sírunk.
A könnyek patakzó árjában, nehezen lavíroz a szó.
A kánaánistáknak persze viszonylag egyszerűbb a dolga, mert a pezsgőt én még harántfekvésben is közepes biztonsággal vedelem - így gondolom, valahogy abszolválják a nehéz feladatot - de mi marad az absztinenseknek? A józan tömegeknek? Ildi néni sápadt orcája, amivel a demokráciáért reszket, vagy az oligarchákat tipró fellengzős győztesek?
Gyanítom az értetlenség. Az dögivel.
Na meg a kérdések.
Mert még Ildi néniék sem értik teljesen.
Lesnek, mint Lót felesége a közepesen profi sóbálvány, hogy mostan őket elpáholták.
Nem kicsit.
Akkor nem ült ki az értetlenkedés a tűrhetően ijesztő, balos fejekre, amikor korrupció móriczi regényességben borította be a lelkesen asszisztáló - egyébként erre roppant fogékony - nemzetet. Jelenleg egy lépést nem tehetsz, hogy ne botolj egy érdekbe, és ne találkozz össze Józsiferibandiunokabátyjanénjeángya egyik rokonával.
Volt eddig is?
Volt.
De a mérték a lépték! Amikor már a wécén is zsebbe csúszik a kis fehér boríték. És van ismerősöd? – kérdés olyan természetes, mint az ürítés. Csalni még a kártyában is csak ésszel szabad, mert torkodon a kés. Ész nélkül, otromba, darabos metódusban csak a kisegítősök csalnak. Meg aki kisegítős létére hatalmat kap. Így aztán a nép szappanoperaszerűen követhette, párhuzamosan a Jóban-rosszban álorvosait, meg a Nokiás dobozok, teszkós zacskók, aktatáskák, Zuschlagok végeláthatatlan vándorútját az örök körforgásban.
És állítom, követte volna lelkesen, ha közben a kormánynak nevezett, Darwin-díjas ötletbörze végezte volna a dolgát.
Ám nem tette.
Most a lerágott csont gazdasági csődöt talán hagyjuk is. Mert nem igaz menyire unom a jajveszékelést. A légből kapott kormányzati negyedekre röptetett milliárdokkal együtt hagyjuk már lógva az egészet! De itt egy kisebbség, amely az össznemzeti termelésből kevéssé veszi ki a részét, amelynek integrációjára százmilliókat tüntettek el, és amellyel szembeni ellenérzés hátán egy kis párt három év alatt középerővé nőtte ki magát. És mit tettek közben Ildi néniék? Azon morfondíroztak a székházban, sértetten, hogy őket a gaz Fidesz-óvoda mily tűrhetetlen módon ellehetetleníti.
El.
Ez kétségtelen.
Ott fűtöttek, ahol tüzelőanyagot leltek. De mért vágták a gyújtóst a kezük alá? Senki nem kérte, hogy álljon be az egész díszes bagázs a fűrészüzembe, és dilettáns favágóként egyre csak hordja, csak hordja a fát az óvodába, ahol aztán a kis Viki meg a többi ovis indiántáncot jár a máglyává duzzadt égő hasábok körül.
Ildi nénire amúgy is rájár a rúd, mert ennél a bagázsnál széthúzóbbat nehezen találna, hosszas nyomozati tevékenység után is nehéz dolga lenne. Ennek a retorikája és kommunikációja még mindig valahol a béka segge és a Kádári pironkodós nosztalgia között billeg, mint ízületes, kiöregedett kötéltáncos, félúton. Tisztújíthatnak ezek vetésforgóban.
De minek.
A régi gárda őskövületei minden szinten, minden pozícióban fogcsikorgatva kitartanak. A csinovnyikoktól csak kihalással szabadulhatsz. És ezek szerint annyira mégsem tragédiai a szétvert egészségügy, mert jelentem: virulnak! A felszín fiatalít. A mélyben a jura korból marad a kövület. Ildi néni meg hangzatos lózungokat mazsolázgat a kalácsból a délutáni tea mellé, majd két lemondása között bedobja, mert hátha jól hangzik, és lesz, aki elhiszi.
„Lehet más a politika, megújulás, új baloldal!” – Ásít a honfi, és még röhögni is rest. Üres, lopott szavak. Mögöttük kong a tartalom hűlt helye. Nem lehet kielégíteni a belső reakciós ellenzéket, és valóban nyugati típusú baloldalt is építeni, mert a két fogalom egy pradoxon, de mindenképp nonszensz. Bizony Ildi néni, ha így folytatják egy esély marad: a vallásba menekülni szégyenszemre, és sokat fohászkodni.
A Fidesz az eufórikus örömbe majd szív infarktust kapva remélhetőleg egy fokkal több ésszel veti most bele magát a tejszínhabba. Látván ezt a vergődést. Végigmozizva nyolc év MSZP-s Montipáljtont.
Okul.
Talán.
Az ígérgetéshez ugyan hozzá van szokva a magyar, és azt is tűrhetős apátiával fogadja, ha ezek lófaszt sem teljesülnek, csak az a baj, hogy most bezavart a képbe egy éhes, ugrásra kész szavazatnyelőgép. Ha nem teljesülnek azok a szép ígéretek, és záros határidőn belül nemhogy enyhülő adóterhek, de megszorítások következnek – avagy még rosszabb, mert úgy döntenek a napsugárfiúk, hogy átvágják a tömeget és látszatmérséklés mellett, huszonhat helyen sutyiban, orvul megszorítgatnak - akkor kicsit lehet, hogy ráfaragnak. Mert a biztos szavazóbázis ugyan marad – azokat kirobbantani se lehet - de az elégedetlenek, a bizonytalanok, meg az összes többi elkezd nézelődni. Ildi néniék leszereplése még túl friss. A„mindenfélevagyokroppanteurópaidemagamsetudomakkormostmiafasz”-LMP meg túlságosan emlékeztet egy másik kifütyült seregletre.
Marad a Jobbik.
Addig dédelgették a szélsőségeket, amíg azok izomra kaptak, majd a tátongó hiátust felismerve, Vonáék vérprofin ráugrottak. És mederbe terelték.
Most várnak.
A hibázásra.
Nem attól kell a porcelánszín nadrágba csinálni Ildi néniéknek, hogy a kétharmaddal belenyúl a Fidesz az Alkotmányba. Attól kell felvenni az Up and Gó-t ha nem nyúlnak bele. Ha úgy tökölnek, mint ők. Ha nem mernek lépni. Megoldani azt a két problémát, ami az állandó tápláléka a szörnynek. A cigánykérdést, és a munkanélküliséget-szegénységet. Ha ezt kezelik, orrszondán még elvegetál a szélsőjobb egy ideig, aztán kimúlik. Kit érdekel, hogy hány zsidó dolgozik, él, települ ide? Néhány ezer antiszemitát kivéve? Senkit. Ha van munkája, jól él, és nem kell félnie hazafelé menet. Ha nem azt látja, hogy segélyturizmusból vígan eltartatja magát egy kisebbség, míg a dolgozó többséget, a vállalkozót az adóterhek a földbe döngölik.
Ildi néni!
Az Alkotmány miatt ne tessék aggódni!
Viktornak is az az érdeke, hogy középen tartsa a gyeplőt. Azon tessék inkább buzgón imádkozni, hogy bele merjen nyúlni.
Bátran.
Majd az Alkotmánybíró bácsik a kezére csapnak, ha rosszalkodik.
Penitencia csak magának: naponta két Miatyánk.
Orálisan.
lászt csevej