Testvéreim, ti kiválasztottak! A kerecsensólyom, (alias turulmadár) mitikus ereje legyen veletek! Végre megérkeztünk a drága jó Ferencről elnevezett repülőteretekre a Lajosommal, meg a Klajudiával, akit nem feltétlenül kellett volna hozni, de sajnos jönni akart. Valahogy ideszokott ez is…Má’ mindegy. Az Asszony ( az én Maddie-m, akit már a krematórium lépcsőéig csak így híjjok) viszont nem jött velünk, amit szomorú szívvel konstatáltam. Sok a dolga Dél-Ámerikában a Jézuskájával -* azzal a humanoid sütőkemencével*. Így nélküle kalandozunk a Szülőföldön – mély fájdalmamra. Birtokba vettük szerény hajlékunkat, majd legott úgy véltük, a vérbeli hunokkal még azon a szép és szent napon találkoznunk illik - mihelyst az út porát leöblítettük habtestünkről. Szóval elugrottunk a Madaras Teszkóba, na. Ahogy egy echte magyarihoz illik. Sok errefelé a büszke szittya, akit még megszólítani is élvezet, így elkvaterkázgattunk az épületben, majd búcsút intve, autómobilunkhoz sétálgattunk a langymeleg mínusz hét fokban, így márciusban. Ott is egy szép és nemes példányába botlottunk a sumér nemzettségnek. Épp fényképezgetett – hja, a hírnév átka ez, ne tudjátok meg…
-Dicső honfitársam, a magyarok Istene áldjon és éltessen téged! Most már legyen elég, hidd el mifélénknek, a híreseknek is van privát élete drága testvérem e honban! Amúgy melyik formája a szittya médijának küldött ide, na áruld el gyorsan nekem, meg a Lajosnak! A Klajudija úgyse ért egy szót se, úgyhogy neki meg, mondd azt, hogy seggbe basznád, garantálom arra is pont így vigyorogni fog…ehh…inkább ne mondd, a Lajosnak elég érzékeny a füle…
- Te hülye vagy, baszki?!- taszított meg a Lajosom, teljesen váratlanul. Erre ugye mit lehet mondani? A drága egyetlen barátjával az ember nem vitázik, mer minek ugye? Na, meg itt ez a nomád hős, ez a telivér magyar, a fényképezőgépével, vele is kedélyesen, és joviálisan - ahogy az egy honfitárshoz illik - csevegnem kell…nem érek rá még a Lajos túlérzékenységére is...
-Ön a mozgássérülteknek fenntartott parkolóban áll az autójával, amennyiben természetesen, ez az ön járműve. Ez sérti a szabályokat, ezért bírságot…
- Mi a faszomat ugatsz te itt?! Milyen nyomorékokról pofázol te itt nekem?! Hol látsz te itt nyomorékot, te csipásszemű geciláda?! Eszem megáll baszdmeg! Nyisd már ki jobban azt a vakbottyán szemed te orrbafosott malacpersely! Lajos, te érted, hogy miket ugat itt ez, baszod?!
-Éppen ez a probléma uram, hogy Önök nem mozgássérültek láthatóan, illetve, hogy önök nem mozgássérült személyt szállítottak, ennek ellenére a számukra fenntartott parkolóban áll a gépjárművük, ez pedig szabálysértés, és kénytelen vagyok intézkedni. És legyen olyan kedves ezt a hangnemet mellőzni, mert…
-Apádfaszát kellett volna mellőznie anyádnak, baszdmeg! Ne ugassál nekem, mert a pofádon jön ki a beled, ha benyúlok a szádba a cipőmmel, te szarfaszú, ornitológiai zsákutca! ! Pföj, de gusztustalan féreg vagy baszdmeg, azzal a romlott csalamádéba oltott humánkezdemény fejeddel! Okádnom kell! Csak a fele áll a kocsinak a kibaszott nyomorék helyeden, mert az a geciputtony moslékos vályú, itt mellettünk, slégan állt be, és nem fértem máshogy el! Takarodjál előlem, mert az orrodat a felfestett vonalba verem, oszt azon mégy hazáig, baszod! Még ilyen pofátlan fosvedret?! Hogy milyen emberek vannak…! Lajos, most mondd meg!?.....Ehhh…..picsába…!.... Szólj már rá Klajudiára, hogy ne nyújtogassa a kezét, faszom se kért itt tőle ótógrammot, baszod! Mért kellett elvenned egy ilyen dównkóros, árja, szopatós libát, neked is, baszdmeg ?! Olyan hülye, mint a seggem luka, a faszért nem tanult meg magyarul, vagy tíz év alatt, ha nem azért, mert totál gyengeelméjű?!.......EZ meg mit fényképez megint?! Héé! Takarodjál te meg az utamból, te faszorcájú komposztoszsák, mert felrúglak, mint a pöföteggombát, oszt a seggeden lesz a szemed, azzal majd lesheted a nyomorékhelyeket! – Ezzel a honfitársi szeretettől eltelve magamhoz rántottam a drága hun testvéremet, a fényképező masinájával egyetemben, mert a vér szava, Isten szava... Az érintett meg engemet ilyen váratlanul. Ha szólít, engedni kell a hívó szónak…
A felbuzgó honfitársi érzéstől annyira elbódultam, hogy elsodortam az én vértestvéremet, meg az ő masináját, ami kicsit odakoccant az aszfalthoz... Na, nem nagyon. Tíznél nem tört több darabra, és láthatóan összerakhatós volt, úgyhogy még az is lehet, hogy magától esett szét. Sőt biztos.
Beszálltam az autóba, majd onnan is meghatottan intettem az én magyari vérem felé, és könnyes szemmel vettem tudomásul, hogy a mi Klajudiánk odacsúsztatott neki egy ótógrammos kártyát, a tőle megszokott, kedves mosollyal.
A szeretet, lám univerzális!
Nem ismer nyelvi akadályt.
lászt csevej