Az a rohadt tűzhányó, ami a gleccser alatt sunyin lapítva csak azt várta, mikor törhet ki.
Már egy hónapja lehetett érezni, hogy valami készül. Béla bátya legalábbis látta a jeleket.
Béla bátya egyébként a helyi celebritás itt a kerületben. Hetente fogadónapot tart a sarki Közértben, ott suttogja el baljós megfigyeléseit, és az abból levont egzakt következtetéseket, általában a közepesen száraz zsömlét válogatva – az arra igényes érdemeseknek.
Áprilisban is előre szólt, az oligarchákkal még gond lesz. Jobb ha vigyázunk.
Persze rá két napra ki is derült, hogy tényleg gond van velük. Piszok nagy gond. Régóta randalíroznak. Szopatják a népet. Sutyiban.
Azóta ezen megy a barchkoba. Mégis kik az oligarchák és mi lesz a jussuk most, hogy lebuktak?
Béla bátya szerint mindenki gyanús. Itt ólálkodnak – meglehet a Közérben is – és csak a lehetőséget lesik, hogy szopassanak. Olyanok, mint a préták, a folyton éhes, mindig falni kész szűk torkú nagy hasú démonok, akik állítólag a Himalája gleccserei közt élnek, és csak arra várnak, hogy valahol valakiket felfalhassanak. Lapulnak és lesnek az áldozatra naphosszat. Gyanítom, tök mindegy nekik, csak gleccser legyen.
Ezek mobildémonok. Modern szörnyek.
Szóval a helyzet nem épp' rózsás – legalábbis Béla bátya szerint.
Én meg azt mondom, Béla bátya ezt most jól benézte – vén marha.
A dolog persze már a klasszikus ókorban is eléggé megosztotta a népet. Az arisztokrácia eltorzult változataként definiált oligarchiáról Arisztotelész nem épp dicsérőleg nyilatkozott – ez kétségtelen. De lássuk be egyrészt nem látta át a lényeget, és az összefüggéseket, másrészt meg a helótákkal mindig is gond volt, manapság ez aztán hatványozottan igaz, úgyhogy a szavukra nem adunk. Kiindulópontnak megteszi amit összehordtak, a másik flúgossal, akinek gúnyneve Platón - de már ez is több mint nagyvonalúság.
Na nézzük. Az ’ariszto’ szó jelentése a ’legjobb’. Az arisztokrácia meg a legjobbak uralma, tök mindegy, hogy kissé eltorzult formában, de a társadalom vezető rétegéé, a közösség legkiválóbb tagjaié.
Ezt az uralmat megdöntheti egy türannosz, aki kiemelkedik közülük, vagy a démosz. Ez utóbbi lesz az istenadta népuralom, amit egy hajszál választ el a csőcselék és demagógok vezette bábországtól. Az a hajszál volt anno a cenzus. Klasszikusan ugyan a polgári jogok gyakorlását kötötték hozzá, de a vagyonbecslés és adózó jövedelem megállapítása hála a jó égnek roppant erősen jelen van nálunk - ezt kopogjuk le gyorsan valami fás tárgyon, majd sóhajtsunk egy mélyet, gyomorból. Elvben bármilyen érték mentén rekrutálódhatnának a legjobbak, Platón meg egy másik, későbbi utópista barom, valami Campanella idealisztikus felfogása szerint ez az érték az ész, az emberi értelem. Elvetemült egy gondolat: az vezesse az országot, aki a legjobban ért hozzá. Röhej. Mikroszkóp-színpad. Ám ez is oligarchia.
Hál’ Istennek, egy igazi, jóféle közép-kelet európai demokráciában ilyen oligarchikus vadhajtások kizártak, kivéve, ha kizárólag politológus-filozófusok éldegélnek a honban, és mindenki vezetékneve Török vagy Kéri.
Esetleg Giró-Szász.
Úgyhogy marad a gazdasági-politikai oligarchia. Aminek hatására az ókorban kimutathatóan fellendült az ipar, a kereskedelem és úgy általában semmilyen válság nem gyűrűzött be. A gazdaság virágzott, a népek jobban éltek, mint négy meg negyven éve, mindenki kevesebbet szopott, meg dolgozott, és csak minden másnap lopott, nem naponta. Jó magyar szokás szerint ugyan a munkahelyről a mozdítható ingót haza kell vinni mindenképpen – ez alapelv - mert az a közé. És én a köz kiemelt része vagyok – ám erre a tzaziki zabáló ántikoknál az oligarchák idején valahogy mégse volt igény. Anélkül is megvolt a betevő muszaka. Ki érti ezt?
A demokrácia legnagyobb gondja, hogy a lécet az ürgelyukba teszi, a lófaszba. Egy alacsony szintre integrál, akolba terel. Ott a nyájmelegben jól elvagy, a fejlődés felesleges. Nincs rá igény. A kiemelkedő kilóg a sorból, ergo félelmetes. A népuralom mennyiségi és nem minőségi kategória - nem csoda hát, ha egyenes út visz a türanniszba. Megvolt az oligarchia, itt a démosz uralma, egy adag jóféle csőcselékkel, várom ki lesz a türannosz a magyar ugaron. Magamban molyolgatva már tippelgetek – rossz szokás, ejnye-bejnye. Na, meg a Közértben, Béla bá’-val. Természetesen. Mint valami modernkori delphoi jóshelyen.
Mivel Peiszisztratosz akropoliszi türanissza kivételével általában jót nem jelent a zsarnokság, és mi már türannisz tekintetében egyébként is flesbekbekben nyomjuk - ha jól belegondolok - így nem látok más megoldást, csak azt, ha a mindenkiben a mélyben ott rejtőzködő szellemi oligarchát mégis valahogy a felszínre hozzuk. Előkaparjuk.Tíz körömmel.
Minél előbb annál jobb.
Béla bátyával mi a Közértben mindenesetre már oligarchaként közlekedünk, intelligensen társalogva a vizes zsömlék és a turista szalámik felett. Mutatjuk a jó példát.
Ez a jelszó, nota bene. Legyél te is oligarcha. Vagy legalább próbáld meg.
Máskülönben - ahogy én látom - nincs is más választás. A gleccser alól a vulkán nem véletlenül indult meg. Béla bá’ is úgy látja, a préták megelégelték a tétlenséget. Jönnek és zabálnak. Mert mindig éhesek.
lászt csevej